 |
|
Anyajegyek, jó- és rosszindulatú bőrdaganatok eltávolítása | |
 |
Az emberi bőr speciális szervként borítja be testünket. Számtalan egyéb funkciója mellett véd bennünket a külvilág káros hatásaitól.
Minden ember bőrén számos kisebb-nagyobb, gyakran pigmentált bőrelváltozás figyelhető meg.
Mikor kell ezeket eltávolítani?
Az eltávolítás, pigmentált bőrelváltozások esetében csakis hagyományos sebészi módszerekkel végezhető el, vagyis az elváltozást kimetsszük a bőrből, úgy, hogy megfelelő nagyságú ép bőrdarabot is eltávolítunk, majd a helyét összevarrjuk. A kivett anyagot minden esetben szövettani vizsgálatra küldjük. A szövettani vizsgálat mondja meg, hogy az elváltozás jó-, vagy rosszindulatú volt-e, illetve nyilatkozik arról, hogy az eltávolítás síkja valóban az épben történt-e?
Pigmentált elváltozás esetében tilos minden olyan módszer alkalmazása (pl. égetés, lézer), mely után nem lehet korrekt szövettani vizsgálatot végezni.
A varratokat 7-14 nap között lehet eltávolítani, és a szövettani vizsgálat eredménye határozza meg a további teendőket. Az esetek döntő hányadában korrekt sebészeti eltávolítás után nem szükséges semmilyen utókezelés.
A seb gyógyulását követően kialakuló hegek sokfélék lehetnek (normál, atrofiás, hipertrófiás, keloidos). A heg minősége több tényezőtől függ. Többek között függ a beteg veleszületett sebgyógyulási képességeitől, a műtéti metszés helyétől és irányától, az alkalmazott műtéti technika finomságától.
A kóros hegek kezelése történhet konzervatív módszerekkel (kenőcsös kezelések, speciális tapaszok és gyógyruházat alkalmazása, injectiós kezelések, lézer, fényterápia), illetve műtéti módszerekkel.
A kezelések menetének meghatározása mindig egyéni, az adott elváltozásra szabott tevékenység, leggyakrabban a konzervatív és a műtéti módszerek kombinációjából áll.